Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mint mondja, nem azért lett vegetáriánus, hogy különcködjön vagy divatozzon.

    Az Újratervezés kedd esti adásának egyik előzeteséből kiderül, hogy Anita és családja szalonnasütéssel pecsételték meg az életüket teljesen megváltoztató napot Szabó Zsófival, aki étkezési szokásaiba is beavatta a gyerekeivel egyedül maradt, nehéz helyzetű nőt, valamint a tévénézőket. A műsorvezetőnő pontosabban egy titkot osztott meg, miszerint édesapja, Szabó Gyula színművész elvesztése után három évig vegetáriánus lett. 

    „Olyan jó, hogy már nem vagyok vegetáriánus! Három évig nem ettem húst. Elmondjam őszintén, hogy miért nem? Képzeljétek el, hogy meghalt az apukám és nagyon szomorú voltam, nem voltam éhes, és egyszer csak azt éreztem, hogy nem akarok husit enni.

    Utána három évig nem kívántam a húst. Nem azért, hogy különcködjek, vagy divatozzak, hanem azt éreztem, hogy a testem nem kívánja. Azt mondták, hogy biztosan az, hogy elvesztettem egy szerettemet, kihozott lelkileg belőlem ilyen dolgokat. Azóta már tudok beszélni az apukám elvesztéséről is. (...) Szerettem volna gyereket – van egy hétéves kisfiam – és az orvosok azt mondták, jó lenne, ha elkezdenék húst fogyasztani, azóta eszem húst

    – mesélte a tévés a családnak, akik önerejükből nem tudtak volna változtatni a körülményeiken, ám az Újratervezés új, ötödik évadában esélyt kaptak erre.

  • Új szektorban próbálná ki magát az egykori élsportoló.

    Képernyőfotó 2025-06-17 - 15.09.47.png
    Fotó: youtube

    Kapás Boglárka tavaly decemberben, állva tapsoló közönség előtt búcsúzott el a medencétől: befejezte versenyúszói karrierjét. Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok sportolónő most a Palikék világa című műsorban járt férjével, Telegdy Ádámmal, ahol arról beszélt, hogy érzi magát a visszavonulása óta.

    „Legutoljára szerintem két hete úsztam. Megfogadtam, hogy nem fog kimaradni egy teljes hét sem, most de, de egyébként járok úszni, életem végéig szeretnék, sosem szeretném abbahagyni” – kezdte Kapás, aki mindig szeretetből úszott, és kissé krízisbe került december után, pszichológusai segítették át ezen a gyászfolyamaton.

    Ezt meg kellett élni, ez nagyon nehéz volt nekem. Tudtam, hogy ezen túl kell esnem, erre nincs gyógyír, vagy valami, amit be tudok szedni, és akkor kevésbé leszek szomorú. Ezen túl kell esni, de oké, akkor nézzük meg, hogy mi vár ránk? Elkezdtünk terveket szövögetni, hogy mit tudunk ezután csinálni. Ez is megnyugtató, hogy tudom, hogy nem nekem kell egyedül nekivágni az életnek, hanem itt vagyunk ketten.

    Mint elárulták, még nem kezdtek semmi újba bele, de vannak ötleteik: gyerekeket szeretnének úszni tanítani, sőt, egy kávézót is szeretnének nyitni. Ennek egyik oka, hogy ők maguk is nagyon szeretik az italt, amelyet rituálé szerűen, nagyon magas minőségben fogyasztanak, bár a vendéglátás részével, az üzlet menedzseléséhez szükséges engedélyek és más hivatalos teendők elvégzésével egyelőre csak ismerkednek.

    „Mindig arra támaszkodunk, hogy amit mi az úszásból hozunk, az a perfekcionizmus, a hozzáállás bármely munkához, az túl fog ezen lendíteni. Nyilván azért sincs még kávézónk, mert nem jutottunk el arra a pontra, még mindig abban a fázisban vagyunk, hogy nem értünk ahhoz, hogy kell kávézót vezetni, de ez a szikra, ami kirobannat nálunk”  –  vette át a szót Telegdy.

    A házaspár idén kilenc éve, hogy egy párt alkot, és mint mondták, semmi furcsa nincs abban, hogy ők ennyire egymásra találtak, bár Telegdy első-, 2012-es közeledését akkor visszautasította későbbi felesége.

    „Szerintem ez nagyon evidens dolog. Egy burokban vagyunk, ugyanazokra a versenyekre, edzőtáborokba járunk, az úszók ismerik egymást. Valahogy ezt előbb-utóbb egy nagy családnak érzi az ember... ” – mesélte Kapás, aki számára különösen fontos volt, hogy kedvesével a humorérzékük is egyezett.

  • A Túl szép 2k25 egyszerre ünnepli a jelent és a múltat.

    Kedden debütált a YouTube-on Hien legújabb videóklipje, amely ikonikus dala feldolgozásához, a Túl szép 2k25-höz készült. A Megasztár felfedezettje – aki annak idején a tehetségkutató negyedik szériájának hatodik helyezettje lett – még 2009-ben adta ki az eredeti Túl szépet, melynek szövegét Szabó Ágnes, zenéjét Romhányi Áron írta, ám mostanra elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy slágere feldolgozást kapjon.

    Az énekes-producer célja az új verzióval az, hogy hidat képezzen generációk és zenei korszakok között. A 2009-es dal 16 évvel a megjelenése után ezért kapott korszerűbb, modernebb és tempósabb alapot. A Refresher azt írja, a tempós-technós feldolgozás az év egyik legfontosabb könnyűzenei momentuma. A klipet Szelei Dóra rendezte.

    Ez az átdolgozás egyfajta hommage azoknak, akik velem egy időben voltak gyerekek, és akiknek ugyanúgy sokat jelentett az eredeti Túl szép. A dal annak idején összekötött minket – most pedig lehetőséget ad arra, hogy felnőttként újra kapcsolódjunk

    – mesélte az énekesnő, aki nemrég nagy port kavart azzal, hogy coming outolt , azaz bejelentette, hogy ünnepli a Pride-hónapot, mivel ő is érintett.

  • Az olasz miniszterelnököt, Giorgia Melonit rajtakapták, amint látványos szemforgatással reagált a kanadai G7-csúcson Emmanuel Macron francia elnök sugdolózására – a kevéssé visszafogott gesztusa villámgyorsan bejárta a közösségi médiát, írja a New York Post.

    Meloni pillanatokkal az epikus szemforgatás előtt.
    Meloni pillanatokkal az epikus szemforgatás előtt.

    Melonit akkor kapták lencsevégre, amikor gúnyosan elhúzta a száját, miközben a francia elnök valamit a fülébe súgott egy kerekasztal-megbeszélésen, ahol más világvezetők is jelen voltak. Egy videófelvételen látható, ahogy Meloni közelebb hajol Macronhoz, miközben a francia elnök eltakart szájjal motyog valamit.

    Nem világos, pontosan mit mondott Macron, ami kiváltotta Meloni reakcióját, de az interneten hamar megindult a találgatás.

    „Mit mondott Macron Giorgia Meloninak? »Elválok a feleségemtől, hozzám jössz feleségül?«” – írta egy felhasználó.

    Egy másik hozzászóló arra jelenetre is utalt, amikor Brigitte Macron lenyomott egy taslit férjének a repülőgépen.

OSZAR »