Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Korábban örült annak, ha Kulcsár Edinához hasonlították, de ez mostanra megváltozott.

    Katzenbach Andrea néhány héttel ezelőtt tért haza a Miss World 2025 helyszínéről,  Indiából, ahol hazánkat képviselte, jóllehet végül nem került be a Top 40 lány közé, ám emiatt nem kesereg. A 24 éves, kiskőrösi szépség azt mondja, egyáltalán nem csalódott a helyezése miatt, ám mint kiderült, van egy dolog, amit kezd unni.

    Katzenbachot ugyanis azt követően, hogy tavaly júniusban elnyerte a Miss World Hungary címet a Magyarország Szépe döntőjén, és a fejére került a korona, konkrétan Kulcsár Edina hasonmásának kiáltották ki. Bár elmondása szerint nem is olyan régen még megtisztelőnek tartotta, ha az egykori szépségkirálynőhöz hasonlították, ez ma már nem mondható el róla. 

    Kezd már kicsit unalmas lenni, hogy folyton Kulcsár Edinához hasonlítanak. Korábban kifejezetten örültem neki, hiszen mégiscsak ő az, aki a legjobb eredményt érte el a világversenyen. Most már viszont kicsit tényleg unom. Bár az is igaz, hogy ha bárkivel beszélek két mondatot, már megemlíti, hogy hasonlítok Edinára, akkor is, ha életében először lát

    magyarázta a Ripostnak Magyarország Szépe, aki nemrég azt is elárulta, miért erősíti a szinglik táborát.

    Nem foglalt a szívem, de nagyon boldog vagyok. Keresem saját magam és szeretnék előbb kiteljesedni, akár a karrier terén is. Úgy érzem, hogy saját magammal már jól kijövök, megszerettem magam. Ám addig, amíg nem érzem magam otthonosan az életemben, addig nem is szeretnék a szerelemre koncentrálni, de aztán, ha jön valaki....” – osztotta meg a Borssal Katzenbach.

OSZAR »