Kiderült, hogy magyar felmenői vannak a producerpápának
További Kultúr cikkek
-
Demeter Szilárd: Ha felmarkolod a zsét, ne játszd a szabadságharcost
- Martin Scorsese: Egyik lélegzetvételtől a másikig éltem
- Van, akinek semmi baja, mégis úgy kel fel reggel, hogy nem akar élni
- J. K. Rowling elárulta, mit gondol az új Harry Potter-szereplőkről
- Houellebecq mellett magyar író is a jeruzsálemi írófesztiválon

A meghatározó zenei producer, Rick Rubin úgy véli, hogy amennyiben nem találjuk a megoldást egy kreatív problémára, próbáljunk jobban figyelni a környezetünkben megjelenő jelzésekre. Mint elmondta, ő azért nem vetette ki a vakbelét, mert amikor döntenie kellett, véletlenül pont felütött egy könyvet, és az első mondat, amit meglátott, megadta számára a választ. A kreatív munkafolyamatban ezt a módszert azzal a példával illusztrálta, hogy mikor Kesha legutóbbi albumán dolgozott, akkor úgy érezte, hogy túl sok a szólam a zenében, és annyira lecsupaszította azt, hogy volt, hogy 90 hangsávból csak 2-3-at tartott meg, de így tűntek késznek a számok − mondta el a producer az RTL-nek adott interjújában.
Mint elmondta, mivel gyermekként a The Beatlest hallgatta, ez a hatás a Run DMC-t és a Beastie Boyst is elérte, amikor közösen dolgoztak. Véleménye szerint azok csinálják a legizgalmasabb, legérdekesebb zenéket, akik egész másféle muzsikán nőttek fel, mint amit játszanak. Rubin arról is beszélt, hogy bár még nem járt Magyarországon, mert eddig nem nagyon érdekelték a gyökerei, négy nagyszülőjéből három is magyar volt.
Tíz éven keresztül dolgozott Johnny Cashsel, aki abban az időben nem sűrűn írt saját dalokat, ezért ő kereste számára azokat a számokat, amelyeket elénekelt. Így találta meg a Nine Inch Nails Hurt című dalát, amely az előadó egyik nagy kései sikere lett. Mivel a dallamon vagy a hangszerelésen szabadon lehet változtatni, főleg a szövegeket figyelte, hogy olyanokat találjon, amelyek
ha egy Johnny Cash szájából hangzanak el, az felér egy gyomrossal.
Műfajonként ment végig a zenetörténeten, így jutott el a Bridge over Troubled Waterig és a Personal Jesusig.
A szövegekről és a politikai korrektségről a producer úgy nyilatkozott, hogy a „legjobb számok akkor születnek, ha a zenész teljesen szabad és hű önmagához. Máskülönben nincs is értelme a dolognak. Ez nem tudományos munka, hanem önkifejezés, itt nincs olyan, hogy helyes vagy helytelen.”
Rubin saját bevallása szerint zenélni nem nagyon tud, amit ő hozzáad a munkafolyamathoz, azok az ötletei és a szemlélete. Ahogy fogalmazott, a gitártudása „punk-rock szinten van”, és a technikához sem ért túlzottan, már a Zoom-beszélgetés beállítása is gondokat okozott számára.