Nyolcadszorra sem sikerült házelnököt választani Koszovóban

2025-04-25T125023Z 709227079 RC2X4EAQOVCZ RTRMADP 3 KOSOVO-POLIT
2025.04.27. 15:43
Koszovóban a parlament elnökének megválasztására tett nyolcadik próbálkozás is eredménytelen volt. A választásokon az eddig kormányzó Önrendelkezés párt szerezte a legtöbb szavazatot, de így sem jutottak abszolút többségbe a törvényhozásban. A parlamentbe szintén bejutó másik három párt a kampány során kizárta, hogy együttműködjenek az Önrendelkezéssel.

Nyolcadik próbálkozásra sem sikerült megválasztani a koszovói parlament elnökét április 27-én, vasárnap, így a képviselőház korelnöke keddre újabb ülést hívott össze, hogy a választások után több mint két hónappal megkezdhesse munkáját a törvényhozás – írta az MTI.

A 2025. február 9-i parlamenti választást a kormányzó, baloldali Önrendelkezés (Vetevendosje) mozgalom nyerte meg a voksok 42,3 százalékának megszerzésével. Ez 48 képviselői helyre volt elegendő a 120 tagú törvényhozásban, vagyis Albin Kurti miniszterelnök pártjának koalíciós partnert kellett találnia a kormányzáshoz.

A választás második helyezettje a korábban Hashim Thaci volt államfő vezette Koszovói Demokrata Párt (PDK) lett a szavazatok 20,95 százalékával, a harmadik pedig a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) 18,27 százalékkal, míg Ramush Haradinaj volt kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártja és koalíciós partnerei 7,6 százalékot szereztek. A többi albán párt nem jutott be a törvényhozásba. A nemzeti kisebbségeknek 20 garantált hely jut a parlamentben, 10 a szerbnek, 10 pedig a többi nemzeti közösségnek. A szerbeknek fenntartott helyek közül kilencet a Belgrád által támogatott Szerb Lista szerzett meg, egy az ellenzéki Szabadságért, Igazságért és Fennmaradásért nevű pártnak jutott.

A parlament alakuló ülését április 15-re hívták össze, ám akkor nem sikerült megalakulnia az új összetételű törvényhozásnak, mert az illetékes bizottság nem tudta hitelesíteni a megválasztott képviselők megbízatását, a miniszterelnök és a kormány tagjai ugyanis még nem mondtak le, így nem válhattak képviselővé. Néhány nappal később ugyan a képviselők letehették esküjüket, a házelnök személyéről azonban azóta sem sikerült megegyezni.

Az Önrendelkezés azt szeretné, ha a soraiba tartozó Albulena Haxhiu lenne a parlament új elnöke, de ehhez mindeddig nem sikerült megszerezni a kellő támogatást, vagyis a 61 képviselői szavazatot. Vasárnap 57-en támogatták a politikus házelnökké választását, 41-en ellenezték, hárman pedig tartózkodtak.

Albin Kurti a kampánya során kijelentette: Szeretné, ha pártja abszolút többséget szerezne, és önállóan tudna kormányozni. 

A kampányban az AAK, a PDK, és az LDK is kizárta az együttműködést Kurtival. A három párt összesen 48 mandátummal rendelkezik.

Az ellenzéki pártok egyelőre szintén nem tudnak megegyezni abban, kit szeretnének házelnöknek, de míg a PDK teljesen kizártnak tartja, hogy az Önrendelkezés jelöltjére szavazzon, a többi pártnak csak Albulena Haxhiu személye ellen van kifogása, más politikust a bejelentések szerint támogatnának.

Új választás is jöhet, ha nem jutnak dűlőre

A koszovói törvények nem szabályozzák, hogy hányszor lehet megkísérelni a házelnök megválasztását, az egyetlen feltétel, hogy az új ülést minden alkalommal 48 órán belül meg kell tartani. Amennyiben sikerül megválasztani a parlament elnökét, a köztársasági elnök fel kell kérnie valakit kormányalakításra. Amennyiben a parlamenti választáson legtöbb szavazatot szerzett Önrendelkezésnek nem sikerült kormányt alakítania, úgy a második helyen végző PDK, majd a harmadik helyen szereplő LDK jelöltjét kéri fel az államfő. Ha senki nem tudja megszerezni a szükséges támogatást, előrehozott választásokat kell kiírni.

Mint megírtuk, Albin Kurti koszovói miniszterelnök február 9-én, vasárnap bejelentette, hogy ismét pártja, az Önrendelkezés nyerte meg a választásokat. A végleges eredmények előtt már tudható volt, hogy várhatóan egyedül nem szereznek többséget, így koalíciós tárgyalásokra kényszerülnek. Az országot 2021 óta vezető párt volt az első, ami ki tudta tölteni teljes kormányzati ciklusát Koszovó 2008-as függetlenségének kikiáltása óta.

Albin Kurti április 15-én a törvényekkel összhangban végül lemondott kormányfői pozíciójáról, mivel azoknak, akik képviselői mandátumot szereztek, de egyúttal a koszovói kormány részei, (miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes, miniszter vagy miniszterhelyettes) le kell mondaniuk a végrehajtó hatalomban elfoglalt pozícióikról, mielőtt új képviselői megbízatásukat hitelesítenék.

(Borítókép: A parlament plenáris ülése Pristinában, Koszovóban 2025. április 25-én. Fotó: Valdrin Xhemaj / Reuters)



OSZAR »