Az Egyesült Államok leállította a venezuelaiak kitoloncolását
További Külföld cikkek
- Erős földrengés rázta meg Iránt, miközben Izrael ismételt légicsapásokat mér az országra
- Európában eddig még nem látott tervvel állt elő Dánia, drónok lepik el a Balti-tengert
- Szobrot állítottak Washingtonban, Orbán Viktortól és Vlagyimir Putyintól is van egy idézet rajta
- Akár száz gyermeke is lehet a Telegram vezérének, de Elon Musk tervén nem tesz túl
- Kilenc gyilkos bálna vett körbe egy magyar szörföst Izlandon
A Legfelsőbb Bíróság szombaton elrendelte, hogy nem utasíthatnak ki senkit „a bíróság további utasításáig”, miután egy polgárjogi csoport beperelte a kormányt az Észak-Texasban, egy 18. századi háborús törvény alapján őrizetbe vett venezuelaiak tervezett kitoloncolása miatt.
A BBC beszámolója szerint Donald Trump amerikai elnök a venezuelai bandák vádlottjait egy hírhedt börtönbe küldte El Salvadorba, az 1798-as Idegen ellenségekről szóló törvényre hivatkozva, amely felhatalmazza az elnököt, hogy a megszokott eljárások nélkül őrizetbe vegye vagy kitoloncolja „ellenséges” nemzetek bennszülöttjeit vagy állampolgárait.
Ezt a törvény korábban mindössze háromszor alkalmazták, akkor is háború idején.Donald Trump azzal vádolta meg a Tren de Aragua bandát, hogy „invázió vagy rablótámadás kísérletével fenyegetőznek” az Egyesült Államok területén.
Április 8. óta az El Salvadorba kitoloncolt 261 venezuelai közül 137-et az idegen ellenségekről szóló törvény alapján távolítottak el. A perben az áll, hogy az Észak-Texasban fogva tartott venezuelaiak angolul kaptak értesítést a közelgő kitoloncálásukról, holott az egyikőjük csak spanyolul beszél.
Márciusban kezdődtek a kitoloncolások
Mint korábban megírtuk, Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke és kormánya a kitoloncolások felgyorsítása érdekében az 1798-as Alien Enemies Act – magyarul az idegen ellenségekről szóló törvény – alapján elrendelte minden olyan venezuelai bevándorló letartóztatását és kitoloncolását, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Tren de Aragua banda tagja.
Az amerikai elnök utasította a belbiztonsági és az igazságügyi minisztériumot, hogy tartóztassanak le és távolítsanak el minden olyan „14 éves vagy annál idősebb venezuelai migránst”, akiről úgy vélik, hogy a Tren de Aragua tagja, és akinek nincs amerikai állampolgársága vagy állandó lakhelye.
Az amerikai bevándorlási tisztviselők szerint a fogvatartottakat „gondosan átvizsgálták”, és igazolták, hogy bandatagok, mielőtt El Salvadorba kerültek volna. Azt mondták, hogy a megfigyelés során gyűjtött bizonyítékokat, rendőrségi találkozókat és az áldozatok vallomásait használták fel az ellenőrzésükhöz. Az erről készült képsorokat ehhez mérten büszkén tette közzé El Salvador elnöke, megmutatva, hogy milyen „szívélyes” módon várták az országukba deportált férfiakat.
A Trump-adminisztráció márciusban több mint 6000 bevándorlónak törölte a társadalombiztosítási számát, amivel munkaképtelenné és gyakorlatilag halottá váltak hivatalosan. A lépéssel nem lesznek jogosultak segélyek felvételére sem, amivel az a cél, hogy rávegye őket az Egyesült Államok elhagyására.