Patkányt találtak a miszólevesben, ideiglenesen bezár a japán étteremlánc

2025.03.30. 14:47
Ideiglenesen bezár Japán egyik legnagyobb étteremlánca, a Sukiya, miután napvilágra került az eset, mikor egy vendég patkányt talált a miszólevesben. A következő héten mind a kétezer éttermüket átvizsgálják, és alapos fertőtlenítést végeznek, ezt követően várják újra vendégeiket – jelentették be a tulajdonosok.

A Japán-szerte népszerű Sukiya, amely marhahúsos-rizses ételeiről ismert, kénytelen volt ideiglenesen bezárni üzleteit, miután két különböző éttermében is kártevőt találtak a vendégek által rendelt fogásokban – számolt be róla BBC

A közel 2000 egységet üzemeltető étteremlánc bejelentette, hogy március 31. és április 4. között az üzletek többsége zárva tart annak érdekében, hogy megelőzzék a kártevők bejutását, és csökkentsék a fertőzésveszélyt. A vállalat egyúttal bocsánatot kért az „okozott kellemetlenségekért és aggodalmakért”.

A közösségi médiában már hetek óta keringtek a képek arról, hogy patkányt találtak egy miszólevesben, mielőtt a Sukiya hivatalosan is megerősítette a hírt. A cég hangsúlyozta, hogy még az étel elfogyasztása előtt megtalálták a rágcsálót az ételben. A tottori éttermet ideiglenesen bezárták, alaposan átvizsgálták az épületet, a repedéseket, ahol feltételezhetően bejuthatott a kártevő, bevakolták. 

Majd miután egy másik vendég pénteken csótányt talált a tokiói éttermükben felszolgált ételben, bejelentették, hogy összes egységüket ellenőrzik, és szükség szerint fertőtlenítést végeznek, ezalatt zárva tartanak. A napvilágra került esetek a Sukiya mellett a több étteremláncot üzemeltető Zensho Holdings cégcsoport tőzsdei teljesítményét is negatívan befolyásolták. 



OSZAR »