Csatát nyert a főváros az állammal szemben, döntés született az Óbudai Gázgyár ügyében

2025.05.07. 08:42
Pert nyert a főváros az állammal szemben az Óbudai Gázgyár ügyében: a bírósági ítélet szerint ugyanis nem lehet tovább halogatni a több százezer tonna mérgező anyag eltávolítását. Karácsony Gergely a közösségi médiában számolt be a fejleményekről.

Megsemmisítette a bíróság azt a határozatot, amely újabb haladékot adott volna az állami MVM-nek az Óbudai Gázgyár szennyezésének felszámolására – írja Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán.

A politikus szerint a döntés mérföldkő: ugyanis hosszú évek után először mondta ki egy jogi fórum, hogy az időhúzás nem opció – a kármentesítés állami kötelesség.

A főváros februárban csatlakozott a perhez, amely az állam mulasztásai ellen indult. Az egykori ipari terület alatt becslések szerint mintegy 200 ezer tonna mérgező, rákkeltő anyag található – ezek eltávolítását a törvény az állami tulajdonú MVM feladatává teszi, ennek ellenére érdemi lépés nem történt az elmúlt évtizedben.

Hét éve a miniszterelnöktől csak annyi tellett, hogy azt állítsa: ez csak rémhír. Hát nem az, hanem túlzás nélkül: közveszély

– fogalmazott Karácsony Gergely. A városvezető szerint a rendszeres határidő-módosításokkal lényegében mentességet adtak a semmittevésre – legutóbb épp karácsony előtt néhány nappal hosszabbították meg újra a határidőt.

A mostani ítélet nem oldja meg azonnal a Duna-parti szennyezés problémáját, de a főpolgármester szerint egyértelmű üzenetet küld: az állam többé nem háríthatja el a felelősséget. „Nincs több kifogás, nincs több időhúzás” – írta Karácsony. A kérdés most már csak az: az ítélet után történik-e végre valódi előrelépés is a szennyezett terület megtisztításában.

2008 óta húzódik az ügy

Ahogy arról korábban beszámoltunk, új fronton alakult ki a kormány és a főváros közötti harc, miután Budapest becsatlakozott a Graphisoft Park által az Energiaügyi Minisztérium ellen indított közigazgatási perbe. 

A gázgyár teljes területe valamivel több mint 30 hektár, a szennyeződéssel érintett gyártási terület és közvetlen környezete az északi részen található. A Graphisoft szoftvervállalkozás 1997-ben vásárolt meg a fővárostól a nem szennyezett területrészből 7,2 hektárt, ahol 1998-ra felépült a Graphisoft Park első üteme. A szoftvervállalkozásból 2006-ban önálló tőzsdei cégként kivált a Graphisoft Park Ingatlanfejlesztő, amely 2008-ban a volt gázgyári területből további 10 hektárt vásárolt meg. E 10 hektárból azonban 3,2 hektár már szennyezett terület volt, mely a teljes szennyezett terület 20 százalékát tette ki. 

Ez volt az a pont, ahol a Fővárosi Önkormányzat és a Graphisoft közös platformra került. 

Az akkori adásvételi szerződés pontosan rögzítette, hogy a kármentesítés a szennyező, a Fővárosi Gázművek, illetve jogutódjának kötelezettsége. Mivel a Graphisoft Park piaci áron vásárolt jövőbeni építési területet, ahol 40 ezer négyzetméteren irodát építene a Duna-parti részen; a főváros pedig már 2006-ban döntött a terület rehabilitálásáról (a Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Zrt. múzeumot, kerékpárutat, illetve egy Duna-parti korzót is álmodott ide), mindketten a terület mielőbbi kármentesítésében voltak érdekeltek.



OSZAR »